Ingatlanok
Szolgáltatásaink
Rólunk
Kapcsolat
HU EN
Hívjon minket!
vagy
Használja paraméterezhető keresőnket
Kiadó Eladó
m2

Budapestet lerohanták az irodaházak! Mindenhol építkeznek

Vissza
Budapestet lerohanták az irodaházak! Mindenhol építkeznek

Nyáron sincs megállás a magyar ingatlanpiacon, épülnek az irodaházak. Körülnéztünk a daruk világában, mielőtt végleg kitör a nyári uborkaszezon.

Bár a fővárosban megvannak a beruházók kedvenc alpiacai, mégis szépen kiegyensúlyozott a budapesti fejlesztési térkép, számos lokációban épülnek az irodaházak. A CBRE adatai szerint míg tavaly 96 ezer m2-nyi új irodaterület került a piacra, addig idén valamivel kevesebb új épületet adnak át (77 ezer m2). De ez csak pillanatnyi szusszanás, a piac felkészül a nagy dobásra, hiszen 2018-ban egy kisvárosnyi épülettömeg „zúdul” Budapestre.


Budai fejlesztések

De mi épül jelenleg? Kezdjük most Bel-Budával, ahol az 1920-as években átadott régi Postapalota Buda Palota néven születik újjá a Széll Kálmán téren 2018 végére, ahol csaknem 16 ezer négyzetméteren lehet majd irodát bérelni. Ha innen az Alkotás úton indulunk el, akkor a MOM Parknál mellett is gőzerővel dolgoznak az óriásdaruk: épül a 22 ezer négyzetméteres Hill Side irodaház, amelynek fejlesztője a Green Urban Elegant, és 2018-ban tervezik az átadást.

Ha pedig tovább folytatjuk az utunkat a Budaörsi úton, akkor megállhatunk a Kelenföldi pályaudvarnál, ahol az ikonikusnak szánt 65 ezer m2-es Budapest ONE Business Park területén már némi földmunkák is zajlanak, vagyis lassan beindul a beruházás. Haladjunk tovább az autópályán Győr felé, ahol Törökbálintnál az agglomerációs alpiac egyik régi álomprojektjével találkozhatunk. Az újragondolt Tóparkban a Lavinamix csoport irodaházakat is épít, a tervek szerint 2018-ban már 55 ezer m2-nyi új állományt át is adnak.

Dél-Buda

Az agglomerációból visszatérve legjobb ha a Duna-part felé vesszük az irányt, mert a nagy dolgok most Dél-Budán itt épülnek. A GRT Group beruházásában szinte már kész az Office Garden irodapark 18,5 ezer m2-es harmadik épülete, így 2017 végén már birtokba is vehetik az irodaházat a bérlők. Sőt, úgy belendültek, hogy a tervek szerint már a negyedik irodaházat is elkezdik építeni idén szeptemberben, amelyet 2019 második félévében szeretnének átadni.

Az Infopark mellett már elérte legmagasabb pontját az Ericsson-ház a Wing fejlesztésében 24 ezer m2-nyi irodatérrel, év végén át is adhatják Magyarország egyik legnagyobb infokommunikációs kutatás-fejlesztési központját. A szomszédságban a BudaPart is célegyenesbe érkezett, hiszen nemrég letették a projekt alapkövét, így épül az 54 hektáros területen az új városnegyed. Az első fázisban készül el a BudaPart Offices 20 ezer m2-es „C” épülete is, amelyet 2019 első negyedévében adnak át.

Pest

Pesten a legnagyobb projekt a Magyar Telekom székháza a Groupama Aréna mellett, amelyet jövőre adnak át a Wing fejlesztésében. Ez lesz a legnagyobb egybefüggő irodakomplexum Magyarországon, hiszen az 58 ezer m2-nyi beruházás mintegy három „rendes” irodaház nagyságrendjével ér fel. Ha innen ismét a Duna felé vesszük az irányt, akkor a Soroksári út mentén két nagy fejlesztés is indult. Az  egyik a TriGranit legújabb projektje: a Millennium Gardens ingatlanegyüttes 36 ezer m2-nyi területen várja majd a bérlő cégek munkatársait – a beruházás 2019 nyarára készül el.

Nem messze innen a Skanska Mill Park néven építi új komplexumát: az átadásra 2018-ban kerül sor. Ez az ingatlanegyüttes is 36 ezer m2-nyi területtel kalkulál, csaknem a felét már ki is bérelte a IT Services Hungary, ahol az új székházát rendezi be. Korábban az MTV székházaként funkcionáló Tőzsdepalotáról is hallottunk híreket, de most konkrét menetrendről számolhatunk be. A kanadai Tippin Corporation az eklektikus-szecessziós épületben 31 ezer négyzetméternyi területet újít fel és alakít át, amelyből 25.700 négyzetméternyi iroda is lesz. A tervek szerint 2020-ra adják át az épületet.

Váci út

Szokásunktól eltérően most nem a Váci úttal kezdtünk, hanem ezzel fejezzük be. A number one alpiacon a Váci Greens irodapark tovább folytatódik a II. ütemmel, amely a tervek szerint 2019 folyamán be is fejeződik. Az épülő 15.400 m2-es „D” épület az év végén kerülhet átadásra. A másik gigaprojekt az Agora Budapest az Árpád híd lábánál: a HB Reavis már építi a közel 130 ezer m2-nyi irodaközpont első házát – a 34.500 m2-es AGORA HUB-ot 2018 végéig át is adhatják a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésében. A második irodaház, az AGORA Tower pedig nyártól épülhet.

De a GTC is építkezik a régi Fonógyár területén: a loftot ötvözve az új modern dizájnnal egy igazi kuriózum készül GTC White House néven – a 22 ezer m2-es épület 2017 végére készülhet el. A Horizon Development a 25 ezer m2-es Promenade Gardens irodaházat fejleszti, amelyet a tervek szerint az év végén át is adnak. A Futureal-csoport sem tétlenkedik, hiszen számos munkájuk közül itt épül a 12 ezer m2-es Advance Tower, ráadásul a második fázis még plusz 8 ezer m2-nyi területet kínál majd. Az első fázis átadására 2018 első felében kerül sor. Bár nem új épületről beszélünk, de az CPI egy újabb, 6500 m2-es ingatlanja is újjászületik Balance Loft néven 2017 őszére.


Forrás: www.realista.hu

Vissza