Ingatlanok
Szolgáltatásaink
Rólunk
Kapcsolat
HU EN
Hívjon minket!
vagy
Használja paraméterezhető keresőnket
Kiadó Eladó
m2

IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA

Vissza
IRODAHÁZAK ÉJSZAKÁJA

Idén ötödik alkalommal rendezték meg az Irodaházak Éjszakáját, mely ebben az évben 130 embernek nyújtott intellektuális szórakozást, kulináris örömöket, és a megismételhetetlen „itt és most élményét”.

Az idei Irodaházak Éjszakája  Azoknak, akik még soha sem vettek részt az éjszakai kalandtúrán: az Irodaházak Éjszakája során olyan épületeket látogathatunk meg exkluzív módon, mondhatni VIP kiszolgálással, amelyek mellett gyakran elmegyünk a városban anélkül, hogy tudnánk, mit is kell(ene) észrevennünk. Azonban az év ezen egyetlen estjén a kiválasztott irodaházak megálmodói, tervezői és művészei kalauzolják el a szakmabelieket, illetve a dizájn és (belső)építészet iránt érdeklődő résztvevőket, mesélve a koncepcióról, a kivitelezés nehézségeiről, szépségéről és a velünk élő tárgykultúráról, miközben nem pusztán a különlegességekre mutatnak rá, hanem az apró titkokba is beavatják a jelenlévőket.

Idén a GránitPólus Sóház és Westend irodaházak frissen elkészült előterei nyitották a sort, ezt követően átbuszoztunk az AGORA Budapest fejlesztés bemutatótermébe, illetve a szomszéd Duna Towerhez, majd a sort a budai oldalon elhelyezkedő Accor Hotels Budapest központi irodája zárta. Aki ott volt, tanúsíthatja: a szervezőknek most is, mint eddig mindig, sikerült a magaskultúrát – belső design, és high-tech architektúra – az üzleti világ számára érdekes megtérülési rátákkal és egyéb mutatószámokkal ötvözni, miközben a gasztronómiának hódolva a 21. század elvárásai szerinti életérzést is biztosították a programok. Mindezt stílusosan, finoman, véletlenül sem tolakodóan, a legapróbb részletekre is ügyelve. Aki picit is érzékeny a nüansznyi finomságokra, az rájöhetett, hogy a válogatott olasz ínyencségek kóstolása sem véletlen: az első helyszínek, vagyis a Westend lobbyk dizájnjára utalt, ahol egy különleges olasz kerámia, a KERLITE burkolja a padlót és a falakat. De nem voltak hivalkodó molinók, bazári plakátok sem;a kevesebb több elve a rendezvény egészén érvényesült.



A rutinos szervezőknek köszönhetően a ritmusban sem volt hiba: a hajnali kettőig tartó V. Irodaházak Éjszakájáról minimálisan morzsolódtak le a résztvevők; egyszerűen nem tűnt fel, hogy elrepült az idő. Apropó busz: a legendás partijárat most is feltűnt a csoport útvonalán, aki akart, az az épületek közötti utat bulizással tölthette, nem kis feltűnést keltve a Váci úton, majd Budára menet a Margit-hídon át. 130 embernek biztosan felejthetetlen volt ez a simogatóan meleg októberi éj, és a profi szervezőknek, illetve a házigazdáknak hála ez az este még sokáig beszédtéma lesz a városban.

Forrás: www.irodablog.hu

Vissza